A FIFA-nál továbbra is a pénz az úr

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a következő két klubvilágbajnokságot Katar rendezi meg.
Ami egy-két évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, az mára valósággá vált. Katar nem nevezhető éppen futballnagyhatalomnak, a közel-keleti országban 2022-ben mégis labdarúgó-világbajnokságot rendeznek, s ha ez nem akasztotta ki volna eléggé a labdarúgás kedvelőit, a FIFA most újra nyomatékosította, hogy ahol a pénz van, ott van a hatalom is.

A szervezet hétfőn közölte, a jelenleg még hétcsapatos klubvilágbajnokságot idén és jövőre is Katarban rendezik meg, amolyan világbajnoki első és második főpróba gyanánt. A sorozat 2021-től egyébként is átalakul a tervek szerint, 24 csapatosra bővítenék a tornát, hiába fenyeget bojkottal az európai klubokat tömörítő szövetség.

Gianni Infantino, a FIFA elnöke márciusban jelentette be, hogy 2021-től négyévente, a Konföderációs Kupa helyett rendeznék meg a klubok világbajnokságát, a tornán a tervek szerint nyolc európai, hat dél-amerikai, három-három ázsiai, afrikai valamint észak- és közép-amerikai, továbbá egy óceániai együttes venne részt.

Katar előretörése már csak azért is aggasztó, mert a világsajtó több alkalommal bírálta a 2022-es világbajnoki előkészületi munkálatokat, több hír is napvilágot látott arról, hogy a katariak nem bánnak megfelelően a világbajnoki infrastruktúrát építő munkásokkal.

0 Megjegyzések

Hirdetés