...

Nyolc évre ítélték a komádi késes rablás gyanúsítottját

A Berettyóújfalui Járásbíróság szerdán ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki tavaly márciusban kirabolt egy élelmiszerboltot Komádiban.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében, rongálás vétségében, valamint zaklatás vétségében, ezért őt nyolc év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon feltételes szabadságra bocsátható – közölte honlapján a Debreceni Törvényszék.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. március 26-án 13 óra 20 perc körül bement egy Komádiban lévő élelmiszerboltba, ahol előzetes szóváltást követően az ott dolgozó sértettet azzal fenyegette meg, hogy megöli őt, a boltot pedig felgyújtja. A fenyegetés során a férfi közölte, hogy a kabátja alatt van egy nagy kés, amit meg is mutatott. Az 54 éves férfi azzal is megfenyegette a nőt, hogy megöli a barátját, majd ezután cigarettát követelt. A sértett nem adott a vádlottnak dohányárut, ezért a férfi átnyúlt a pulton és a nyitott kasszából kivett 12.500 forintot, majd a pénztárgépet a földre dobta, majd többször beleütött a bankkártya leolvasóba. A nő félelmében megpróbált telefonon segítséget kérni, de a férfi ráordított és követelte a telefont – olvasható a közleményben.

A sértett annyira megijedt, hogy átadta a mobiltelefont a vádlottnak, aki azt zsebre tette. A boltban jelen volt egy másik nő is, aki mindvégig próbálta a férfit megnyugtatni, cigarettát is adott neki, majd végül sikerült neki a férfit kivezetni az üzletből.

A vádlott ezután hazament, ahol édesanyjától kapott 9 ezer forintot, hogy rendezze az adóságait. Ekkor H. F. magához vett egy 14,5 centiméter hosszúságú konyhakést, amivel elment egy helyi nemzeti dohányboltba. Az üzletben csörgött a sértettől eltulajdonított mobiltelefon. A férfi felvette a telefont, ekkor megtudta, hogy a nőt a már korábban az általa kirabolt üzlet tulajdonosa kereste. A férfi felismerte a nő hangját, majd azzal fenyegette meg őt, hogy elvágja a torkát és felgyújtja a boltot. Ez a telefonbeszélgetés félelmet keltett a sértettben, aki magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben.

A történteket követően az élelmiszerüzlet alkalmazottja és a vádlott is értesítette telefonon a rendőrséget. H. F. a dohánybolt előtt várakozott, ahol a rendőrök elfogták.

Dr. Budai Szabolcs bíró a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte a vádlott terhére rótt bűncselekmények többszörös halmazatát, valamint azt, hogy a férfi korábban személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt volt büntetve. Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a vádlott személyiségzavarban szenved.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbeztek a döntés ellen, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére. A bíróság egyebekben a vádlott letartóztatását fenntartotta.

0 Megjegyzések

Hirdetés