A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Navracsics szerint az európai identitás megerősítését segíti az Erasmus+

Az Európai Unió Erasmus+ programja az európai identitás építését és megerősítését segíti elő, és az abban részt vevők sokkal jobb karrierlehetőséggel rendelkeznek - mondta el az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa csütörtökön egy budapesti szakmai konferencián.
Navracsics Tibor a Tempus Közalapítvány által szervezett tanácskozáson arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben sokkal nagyobbá vált az Erasmus+, mint azt az alapítók eredetileg célul tűzték ki. Ugyanis ma már nemcsak diákmobilitásról van szó, hanem olyan társadalmi kohéziót erősítő programokról, amelyek hozzájárulnak az Európai Unió versenyképességének növeléséhez – mutatott rá.

A biztos közölte, a következő, 2021-ben kezdődő hétéves költségvetésben 30 milliárd euró jut az Erasmus+ programra. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkár elmondta, 2018-ban több mint 22 ezer embert érintett az Erasmus+ Magyarországon.

A készülő új oktatási stratégiáról szólva azt mondta, hogy az a szokásos szakmai szempontokon túl olyannal bővül, ami biztosan segíti az ifjúságot, hogy megfeleljenek „azoknak a kihívásoknak, amelyeket ma még nem is ismerünk”. Közismert, hogy 5-10 év múlva számos olyan foglalkozás lesz, amelyről ma még nem tudunk, és számos olyan szűnik majd meg, ami ma még létezik – tette hozzá az államtitkár.

Bódis József elmondta, az oktatásnak, a képzésnek erre kellene a fiatalokat felkészíteni, de ez nyilván önmagában lehetetlen. Ugyanakkor lehet stabil tudást nyújtani, nyelvi készséget és kreativitást fejleszteni – emelte ki. Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója elmondta, hogy 2014-2020-as időszakban 14,7 milliárd, a 2021-2027-es időszakban már 30 milliárd euró lesz az Erasmus+ költségvetése.

Közölte, Magyarországon 2018-ban 14,5 milliárd forintból valósulhattak meg nemzetközi együttműködések az Erasmus+ keretében. Az idén várhatóan 18,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre a pályázók rendelkezésére.

A tanácskozáson átadták az Erasmus+ Nívódíjakat a legkiemelkedőbb színvonalon megvalósított Erasmus+ pályázatoknak. Az idei hat díjazott között van óvoda, céges-oktatási együttműködés, valamint ifjúsági csoport is.

A Tempus Közalapítvány díjjal tüntette ki a pécsi Kertvárosi Óvodát, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfaly János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziumát, a Budapesti Gazdasági Egyetemet, a Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziumát és Szakközépiskoláját, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaságot, valamint a Qualitimpact Informal Groupot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések