Juncker: „Cseréljük fel a fegyverhasználatot a jogállamiságra"

Azonosak az Európai Unió és Ukrajna stratégiai érdekei, mihamarabb fel kellene számolni a befagyott és az aktív fegyveres konfliktusokat Kelet-Európában - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke kedden.
„Cseréljük fel a fegyverhasználatot a jogállamiságra. Véget kell vetnünk a kelet-európai országok közötti kétoldalú konfliktusoknak” 

– mondta Jean-Claude Juncker az EU keleti partnerségének tízéves évfordulójából szervezett brüsszeli rendezvényen.

„Békét kell teremtenünk közvetlen szomszédságunkban, máskülönben nem leszünk képesek minden energiánkat az országaink közötti kohézió előmozdítására fordítani” 

– tette hozzá.

A brüsszeli testület vezetője hangsúlyozta, hogy a partnerség keretében sikerült szabadkereskedelmi egyezményt kötni Georgiával, Moldovával és Ukrajnával, s ezen országok állampolgárok már vízummentesen léphetnek be az EU-ba. Mind a hat érintett országgal nőtt a kétoldalú kereskedelem volumene, és több mint 125 ezer kihelyezett hitelével, illetve más intézkedéseivel az Európai Unió mintegy 30 ezer munkahely létrejöttéhez járult hozzá.

A keleti partnerség országai a következőek: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova, Örményország és Ukrajna.

0 Megjegyzések

Hirdetés