A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Völner: az igazságszolgáltatás függetlenségét támadja az ellenzék

Az igazságszolgáltatás függetlenségét támadja az ellenzék az európai parlamenti (EP-) választási kampányban: a Nemzeti Választási Bizottság Czeglédy Csaba ügyében politikai döntést hozott, az Országos Bírói Tanács pedig egy februári ügy miatt csak a kampányban kezdeményezte az Országos Bírósági Hivatal elnökének elmozdítását - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára hétfőn, újságíróknak. 
Véleménye szerint, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) múlt héten nem tett eleget a Szegedi Törvényszék kérésének és nem függesztette fel a hatmilliárd forintos áfacsalással vádolt Czeglédy Csaba mentelmi jogát, akivel szemben ezért meg kellett szüntetni az eljárást. (Czeglédy Csaba a Demokratikus Koalíció EP-listájának jelöltje, így a választás eredményének jogerőre emelkedéséig megilleti a mentelmi jog).

Völner Pál hangsúlyozta: az NVB döntését az tette lehetővé, hogy a testületben többségbe kerültek az ellenzéki delegáltak és politikai alapon hoztak döntést. Felhívta a figyelmet arra: korábban az NVB-nek és az Országgyűlésnek is az volt a gyakorlata, hogy a köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottjainak, vádlottjainak a mentelmi jogát felfüggesztette.

Az államtitkár elmondta: a múlt héten az Országos Bírói Tanács (OBT) kezdeményezte a parlamentnél Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének az elmozdítását. Völner Pál érdekesnek nevezte, hogy az OBT egy februári ügyre hivatkozva a kampány közepén állt elő az elmozdítás javaslatával.

"Felmerülhet a kérdés, nincs-e politikai színezete a döntésnek" - jegyezte meg.

Jelezte: a döntésben három olyan bíró is részt vett, akik korábban nem kaptak vezetői kinevezést az OBH elnökétől, illetve, akikkel szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett az OBH elnöke, így kérdéses, hogy mennyire voltak elfogulatlanok a döntést hozók OBT-tagok. Völner Pál "szerencsétlennek" nevezte, hogy éppen a kampány közepén jelentkezett az OBT az OBH-elnök elmozdításának kezdeményezésével.

Felidézte: Székely László ombudsman korábban az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy a testület vizsgálja meg, az OBT összetétele és jelenlegi létszáma megfelel-e a törvényben előírtaknak.

Völner Pál szólt arról is, az OBH-elnök elmozdítását kezdeményező döntésben nem vett részt a Kúria elnöke, az ügyészség, az IM, az ügyvédi kamara és a közjegyzői kamara képviselője.

Az államtitkár megjegyezte: Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa "minősíthetetlen, az emberi méltóságot megalázó" hangnemben beszélt az OBH elnökéről. Mint mondta, ebből látható, hogy az ellenzéki politikusok "vártak az ügyre" és provokációnak használják fel az igazságszolgáltatás függetlensége ellen. 

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések