Hirdessen itt

A magyar GDP növekedett a legnagyobb mértékben Európában

A tervek szerint július 12-én fogadhatja el az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, amelyet június 4-én terjesztenek a Ház elé – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság első negyedéves bővülése az EU-s tagállamoké közül a legjobb volt, 5,3 százalék. Értékelése szerint sikerült bebizonyítani, hogy a német gazdasági növekedés lassulása nem feltétlenül hat közvetlenül a magyar gazdaságra.

Jelezte ugyanakkor, hogy a kormány tisztában van azokkal a veszélyekkel, amelyeket a nyugat-európai növekedés lassulása jelent, ezért várhatóan két hét múlva döntést hoz a kabinet egy gazdaságvédelmi akciótervről.

Hatályba lép a családvédelmi akcióterv 

A családvédelmi akcióterv erre az évre ígért öt pontja hatályba fog lépni július 1-jén – erősítette meg a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely miniszter az ezzel kapcsolatos brüsszeli vitáról azt mondta: a szokásoknak megfelelően fordultak Brüsszelhez – ahogyan a csoknál is tették korábban -, és egy előzetes támogató levelet kértek, ám azt nem kapták meg, az európai bizottsági bürokrácia a tiltott állami támogatás veszélyével fenyegetett.

Később azonban – folytatta – a kormány szóbeli garanciát kapott arra, hogy az Európai Bizottság nem fog eljárást indítani a babaváró hitel miatt.

A politikus megjegyezte, ha a migránskártyáknál nem merült fel a tiltott állami támogatás, jó lenne, ha a babaváró támogatást sem sorolnák ebbe a körbe.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések