A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Útépítési program indul Budapesten 8,3 milliárd forint kormányzati támogatással

Útépítési program indul márciusban Budapesten, 181 földút leaszfaltozásához 8,3 milliárd forint pályázati forrást nyújt a kormányzat - jelentette be Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő és Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Németh Zsolt ismertetése szerint 13 kerületben összesen több mint 41 kilométer hosszúságban építenek szilárd burkolatot az idei kormányzati forrásból, melyet a kerületi önkormányzatok saját forrással egészítenek ki.

Közölte, a fővárosi Fidesz kezdeményezte a belterületi útépítési programot, amely a kormányzat, a főváros és a kerületek alapos egyeztetése után indulhatott el. A kerületek szigorú feltételek vállalása mellett indulhattak a pályázaton a saját tulajdonú utakra érvényes építési engedélyek birtokában, és a támogatást csak sikeres közbeszerzési eljárás után kaphatják meg - mondta.

Utalt arra, hogy Budapesten jelenleg 225 kilométer a földutak hossza, így a most induló program nyomán ennek aránya mintegy 20 százalékkal csökken.

Németh Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő négy évben tervezik a program folytatását, és az a céljuk, hogy 2022-2023-ra már ne maradjanak földutak a fővárosban.

Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármester közölte, Budafok-Tétény több mint 1 milliárd 130 millió forintot kap az útépítési programból, amit jelentős, "százmilliós nagyságrendű" önrésszel egészítenek ki.

Ismertetése szerint ebből a pénzből 39 kerületi utcát aszfaltoznak le összesen 5,7 kilométer hosszan; ez a helyi földutak 40 százaléka. Hozzátette: az 1,13 milliárd forintos kormányzati támogatással a legtöbb forráshoz jutó kerületek közé tartoznak.

Úgy vélte, a fővárosi fideszes képviselők, azaz polgármesterek kezdeményezésére indult programmal új lendületet kap a földutak felszámolásának a folyamata. A XXII. kerületben már zajlanak a kivitelezők kiválasztására vonatkozó közbeszerzések is, így várhatóan tavasszal indulhat a munka - mondta.

Az útépítési program szerinte bizonyítéka annak, hogy ha a kormány, a főváros és a kerületek összefognak, akkor együtt "csodákra képesek".

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések