Őrizetbe vették Manninget, a WikiLeaks volt informátorát

Elrendelte pénteken Chelsea (született Bradley) Manning őrizetbe vételét az egyesült államokbeli Virginia állam bíróságának vádesküdtszéke.
Manning azért került őrizetbe, amiért megtagadta a tanúskodást a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ügyében folyó vizsgálatban.

A hírszerzés egykori elemzője, aki korábban hét évet töltött a rács mögött, mindaddig őrizetben marad, amíg nem változtatja meg a döntését, illetve fel nem oszlatják a vádesküdtszéket – közölte Claude Hilton bíró, az alexandriai bíróság bírája a Sparrow Project sajtóügynökség szerint.

A 31 éves Chelsea Manning, akit korábban férfiből operáltak át nővé, csütörtökön közleményt adott ki, amely szerint fél visszatérni a börtönbe.

2010-ben Manning, akkor még Bradley keresztnévvel több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot, közöttük 250 ezer diplomáciai táviratot adott átt a WikiLeaks-nek, jelentős zavart kiváltva az Egyesült Államokban.

A volt elemző hét évet töltött le a rá kirótt 35-ből, amikor Barack Obama akkori elnök kegyelemben részesítette.

MTI

0 Megjegyzések

Hirdetés