A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Creedence Clearwater Revival együttessel koncertezik az Omega Gyulán

Az amerikai Creedence Clearwater Revival együttessel tart közös koncertet május 4-én Gyulán az Omega együttes - közölte a zenekar énekese szerdán gyulai sajtótájékoztatóján.
Kóbor János elmondta, hogy a tengerentúli zenekar tagjaihoz régi barátság fűzi az Omegát. A két együttes teljesen eltérő stílusban játszik, éppen ettől lesz érdekes a gyulai koncert. 

A Creedence-ről szólva azt emelte ki, hogy a világhírű zenekar a '70-es években szinte hetente újabb és újabb számokkal vezette a slágerlistákat.

A mostani koncerten a vendégzenekar retro műsorral fog jelentkezni, amelyhez az Omega nagy slágerei társulnak. A különlegesnek számító koncertről filmfelvétel is készül. 

A magyar zenekar idei koncertsorozatának a gyulai lesz az első szabadtéri fellépése a Vár előtti téren, hiszen a most zajló Tűzvihar nevű koncertsorozat keretében általában sportcsarnokokban lépnek fel.

A gyulai koncertről szólva Görgényi Ernő, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a fürdőváros számára rendkívül fontos, hogy gazdag kulturális élettel és színes fesztiválokkal fogadják a városba látogató vendégeket.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések