Hirdessen itt

Egy nap alatt három ittas vezetőt csíptek nyakon Debrecenben

A rendőrök 2019. január 19-én Debrecenben három sofőrrel szemben intézkedtek, mivel a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.  Az egyenruhások a 80, 58 és 40 éves férfiakat előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol két sofőrrel szemben közigazgatási, míg a harmadik férfival szemben büntetőeljárást indítottak.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezető figyelmét, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
 A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
 Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

A balesetek elkerülése miatt a rendőrség felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat és alkohol fogyasztását követően ne üljenek a volán mögé!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések