Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Eddig hétszáz család vette igénybe az Egyszülős Központ szolgáltatásait

Hét hónap alatt hétszáz család vette igénybe az Egyszülős Központ szolgáltatásait, további 1400 ember pedig táborozni, nyaralni jutott el a segítségükkel - közölte a központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Nagy Anna kiemelte, Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős családban több mint félmillió gyermek nevelkedik. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ugyanolyan eséllyel indulhassanak, speciális segítségre, támogatásra van szükség - hangsúlyozta.

Tudatta, a központ a gyerekprogramok mellett szülőknek szóló előadásokat, csoportbeszélgetéseket is szervez. A szakemberek munkáját hetven önkéntes segíti - fűzte hozzá.

Kitért arra is, Magyarországon öt városban, a határon túl pedig két helyszínen indítottak el egyszülős közösségeket, mert úgy vélik, az online elintézhető szolgáltatások mellett a családoknak szükségük van egy közösségre is.
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések