Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

„Andynak volt a legnagyobb szíve” – Újabb világsztár búcsúzott el Andy Vajnától

Közös fotóval búcsúzik Andy Vajnától szeretett kollégája.
Brett Ratner amerikai rendező és producer saját Instagram-oldalán köszönt el Andytől. Brett hatalmas név a filmszakmában, mivel rendezett már X-men filmet, illetve a Csúcsformában című produkció is az ő nevéhez köthető, ám A visszatérő, a Förtelmes főnökök és a Haverok fegyverben című filmek producere is ő volt.


Brett igazi barátnak, támogató és inspiráló személynek nevezte Andyt, aki hatalmas tehetséggel volt megáldva. Instagramon megosztott képe mellé azt is leírta, hogy Andynek hatalmas szíve volt, illetve, hogy általa ő is úgy érezte, Budapest a második otthona. Bár soha nem dolgoztak együtt, Andy mindig is támogatta munkái során, például amikor a Herkulest forgatta. Brett emellett megköszönte Andynek a filmek iránti szenvedélyét is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések