A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

50 éves lenne a tragikus sorsú szépségkirálynő: Molnár Csilla

Álmodj, királylány! – énekelte Homonyik Sándor, de az Első emelet együttes A szépek szépe balladája című emlékdala is felhangzott a hét végén a rádiókban, főleg a Balatontól délre, ahol hozzátartozók és egykori barátok, osztálytársak is bizonyára megemlékeztek a pártállami korszak első szépségkirálynőjéről.
Molnár Csilla Andrea ugyanis 50 éve, 1969. január 20-án született Kaposvárott.

A fiatal, törékeny, gyönyörű lány 1985-ben lett az ország szépe, majd alig egy évvel később önkezével vetett véget életének.

A fiatal modell valószínűleg segélykiáltásnak szánta öngyilkossági kísérletét, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy haldoklása közben az édesanyját kérlelte, hogy mentse meg. Életét azonban már a gyorsan kiérkező mentőorvos sem tudta megmenteni. A másodikként érkező esetkocsiban hunyt el 1986. július 10-én.

Szervezete nem bírta ki, hogy 26 szemet vett be édesapja szívgyógyszeréből.

Az okokról sokan sokfélét mondtak, a hirtelen rávetülő rivaldafénytől kezdve sok mindent lehetett hallani. A tragédiát könyvekben is feldolgozták: Friderikusz Sándor Isten óvd a királynőt címmel írt riportkönyvet a történetéből. Molnár Csilla tragédiája miatt a '86-os szépségversenyt leállították, s majd csak '89-ben rendezték meg újra ezt az eseményt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések