A szupertehetségnek tartott, és mindössze 19 éves spanyol játékost, 2015-ben csábították Manchesterbe, akkor alig 200 ezer fontért vásárolták meg a Malagától.
A támadóközéppályásként bevethető játékos már az első csapat keretében is többször feltünt. Novemberben a Ligakupában Fulham ellen éppen az ő két góljával lépett tovább a City a negyeddöntőbe.
A beszámolók szerint Pep Guardiola bizalma töretlen a játékos felé, aki azoban nem akarja 2019 nyarán lejáró szerződését meghosszabbítani, és szeretne visszatértni Spanyolországba. Angol források szerint ezért a klub egedélyt adott arra, hogy Díaz tárgyaljon klubcseréről.
A legtekintélyesebb spanyol sportnapilap, a Marca által is kész tényként közölt hír, amely szerint a Real Madrid mindenben megegyezett az angolokkal és Díaz 15 millió euróért kerülhet a spanyol fővárosban, ahol hat évre ír alá. A spanyolok lap szerint Díaz éves fizetése 3.5 millió euró lesz.
0 Megjegyzések