A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Műkorcsolya: Nincs meglepetés a Magyar EB-Csapatban

Eldőlt, kik utazhatnak januárban Minszkbe a műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságra: a nők mezőnyében Tóth Ivett, a férfiaknál Borovoj Alekszander, a jégtáncosoknál pedig Janovszkaja Anna és Lukács Ádám képviseli majd a magyar színeket.
A szövetség honlapján Vardanjan Gurgen, a pontozásos ágazat sportigazgatója elmondta, a kerethirdetésnél nem kellett sokat gondolkodnia, ugyanis amellett, hogy a nevezett versenyzők nyerték a magyar bajnoki címet, a másik két válogatón is ők teljesítettek a legjobban kategóriájukban.

A csapat legrutinosabb tagja az ötödik kontinensviadalára készülő Tóth Ivett. "Két éve sikerült bekerülnöm az első tízbe, jó lenne megismételni ezt az eredményt, de a legfontosabb, hogy úgy jöjjek le a jégről, mindent beleadtam" - mondta a versenyző. "Örülök, hogy most egy kis pihenő következik, így fejben is rá tudok hangolódni a versenyre, illetve több fellépésem is lesz, ahol gyakorolhatom a lazaságot, hogy még jobban átadjam magam a zenének. Szeretném élvezni a programokat, hogy kitörhessen belőlem a rengeteg energia" - tette hozzá.

Az Eb-t január 21. és 27. között rendezik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések