Breaking News

Hirdetés

Letették a Regionális Röplabda Központ alapkövét Kazincbarcikán

Ünnepélyes keretek között helyezte el a Vegyész RC Kazincbarcika (VRCK) a Regionális Röplabda Központ (RRK) alapkövét a Pollack Mihály úti Általános Iskola udvarán csütörtökön délután.

Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszédében az összefogást emelte ki, mint mondta, ez a projekt nem jöhetett volna létre a kormány, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ), a VRCK és a város együttműködése nélkül.

"Bízom abban, hogy az iskolások és a röplabdások is minél előbb birtokba tudják venni ezt a komplexumot." - fogalmazott.

Az MRSZ sportágfejlesztési stratégiájához szervesen illeszkedő RRK megépítésére a VRCK pályázott elsőként, sikeresen. A tao-támogatásból megvalósuló komplexum regionális röplabdaközpont, röplabda edzőképző és utánpótlás versenyeztetési centrum, mindennapos iskolai testnevelést szolgáló helyszín, a "központi" általános iskola közösségi tere, és a felnőtt csapat korszerű felkészülési helye lesz.

"Nem ez az első nagyobb sportberuházás a városban, de ez is egy közös cél érdekében fog épülni" - mondta Demeter Zoltán (Fidesz), térségi országgyűlési képviselő, hozzátéve, hogy a központ nem csak a röplabdásoké, hanem az iskolásoké is lesz.

Az RRK eredetileg egy másik iskola udvarára épült volna, az önkormányzat kérésére viszont változott a helyszín. Ennek köszönhetően azonban módosítani lehetett a terveket, a központ nagyobb alapterületű lett, egy majdnem 200 férőhelyes lelátóval bővült, jelentősen növelve a használati értékét. Ezzel együtt a teljes beruházás bruttó összege 1,38 milliárd forint.

Kósa Árpád, az MRSZ elnökségi tagja hangsúlyozta, az MRSZ a jövőben is támogatni fogja a kazincbarcikai röplabdát.

"Ha valaki Kazincbarcika sportéletére gondol, elsőként biztosan a röplabda, és a Vegyész jut az eszébe. Az, hogy a mindennapos testnevelésórák is megoldásra kerülnek, példaértékű, és ebből a klub is profitálni tud. A szövetség pedig a jövőben is támogatni fogja ezt a profi klubot" - mondta.

Az osztható terű, egy-egy röplabdapályát tartalmazó, tarashock rendszerű sportpadlóval ellátott pályatér 926 négyzetméter alapterületű és kilenc méter magas. A napelemes rendszerrel ellátott, öltözőkkel, körszerű sportorvosi helyiséggel, konferencia termekkel, edzői szobákkal, fitnesz- és konditeremmel, irattárral, mosodával felszerelt épületben kapnak helyet az RRK és a VRCK irodái is.

"A város életében fontos ez a lépés, éppen ezért tekintjük fontosnak a komplexum mielőbbi felépülését" - mondta Kazincbarcika polgármestere, Szitka Péter (MSZP-DK-Együtt-PM).

Kárpáti László, a VRCK elnöke zárásként elmondta, várhatóan a 2019-es év végén vehetik birtokba a létesítményt.

(MTI)

Nincsenek megjegyzések