Hirdessen itt

A túl sok ülés hatása

Emésztőrendszerünk egészsége fontos az immunrendszerünk és a közérzetünk szempontjából egyaránt, összességében tehát az egész testünkre hatással van. Éppen ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy melyek azok a dolgok, amelyek negatív hatással lehetnek a működésére - írja a Házipatika.com.

Túlzott stressz

A stressz számos módon hat fizikailag is a szervezetünkre - hatására megnő például az adrenalin és a kortizol szintje. Ennek köszönhetően testünk az erőforrásait arra fordítja, hogy a szívünket és az izmainkat készenlétben tartsa, más funkciókhoz, például az emésztéshez pedig már nem marad belőle elég. Ezért van, hogy a gyakori stressz és a gyomorbántalmak sokszor kéz a kézben járnak.

Túl sok ülés

Az ülő életmód nagyon rosszat tesz az emésztőrendszer egészségének, így akik például irodában dolgoznak, fokozott figyelmet kell fordítaniuk a rendszeres testmozgásra. Ellenkező esetben az emésztés túlságosan lelassulhat, és gyakori székrekedés léphet fel.

Felesleges antibiotikumok

Csak a legszükségesebb esetben hagyjuk az orvosunknak, hogy antibiotikumot írjon fel, mivel ezek a szerek a kórokozók mellett a belekben élő jótékony baktériumokat is elpusztítják, felborítva ezzel a szervezet belső egyensúlyát. A probléma ellensúlyozása érdekében mindig szedjünk probiotikumot az antibiotikum mellé!

Lúgosító ételek hiánya

A lúgosító ételek segítenek megakadályozni arefluxés az emésztési gondok kialakulását, és általánosságban is igen jót tesznek az emésztőrendszer egészségének. E körbe tartoznak többek között a sötét színű leveles zöldek, a gyökérzöldségek és az almaecet is.

Folytonos evés

Bár sokan hirdetik a napi ötszöri kis étkezés előnyeit, sokaknál jobban működik a napi három, amely elegendő időt hagy az emésztőrendszernek a pihenésre. Néha egy kis böjtölés is jót tehet.

Túl kevés rost

A rostoknak az emésztőrendszer egészsége szempontjából létfontosságú szerepük van, mivel segítenek a normál bélmozgásban, illetve a belek ürítésében. Figyeljünk rá, hogy mindig elegendő rostot fogyasszunk, hozzá pedig megfelelő mennyiségű folyadékot!

Túl sok cukor

A cukor nem tesz jót az emésztőrendszernek, mivel támogatja a gyulladásos folyamatokat, ezek pedig a test szinte minden szervét károsítják. A cukor ráadásul a káros baktériumok szaporodását is támogatja a bélben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések