Kubai látogatásra hívta meg 2019-ben Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteken Moszkvában Miguel Díaz-Canel, a karibi kommunista szigetország állam- és minisztertanácsának elnöke.
Díaz-Canel, akinek a TASZSZ hírügynökség szerint az áprilisi hivatalba lépése utáni első, a karibi térségen kívüli útja Oroszországba vezetett, „testvérinek” nevezte a két ország kapcsolatát és tolmácsolta Putyinnak a kubai kommunista pártvezető, Raúl Castro üdvözletét.
Az orosz elnök, aki 2000-ben és 2014-ben járt már Kubában, a kétoldalú viszonyt „szövetségesinek és stratégiainak” minősítette. A Kremlben folytatott tárgyalásokat követően kijelentette, hogy Oroszország és Kuba elutasítja a belügyekbe való beavatkozás politikáját és az egyoldalú szankciókat, valamint támogatja a nemzetközi jog ENSZ-alapokmányban rögzített olyan szabályainak betartását, mint az országok szuverenitásának és érdekeinek tiszteletben tartása, valamint a erőszakos nyomásgyakorlás megengedhetetlensége.
A két vezető egyebek között megállapodott országaik nemzetközi fellépésének koordinálásában, valamint a kétoldalú gazdasági kapcsolatok elmélyítésében. Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz kőolaj- és olajtermék-szállítások szavatolják Kuba energiabiztonságát és segítséget ajánlott fel Kubának közlekedési infrastruktúrájának fejlesztéséhez. Bejelentette, hogy a szigeten előkészületben az orosz GLONASS műholdas navigációs rendszer földi állomásának kiépítése, amelynek révén a kubaiak műholdas és telekommunikációs szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe.
Szergej Sztrocsak pénzügyminiszter-helyettes újságíróknak kijelentette, hogy Moszkva kész 38 millió dolláros hitelt nyújtani Havannának a haditechnikai együttműködés keretében. Az erről szóló szerződést a tervek szerint két hét múlva fogják véglegesíteni egy Leopoldo Cintra Frias védelmi miniszter vezette kubai katonai delegáció moszkvai látogatása alkalmából. A Kommerszant című orosz gazdasági lap értesülései szerint a kubaiak a szovjet gyártmányú haditechnikájuk korszerűsítése mellett korszerű eszközöket is be kívánnak szerezni
0 Megjegyzések