Hirdessen itt

Megdöbbentő fordulat a Blahán történt erőszak kapcsán

Tagadja a vádakat az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megtámadott két nőt Budapest belvárosában, az egyiket pedig megerőszakolta – írja a Blikk.
A lap felidézi, hogy múlt hét szerda éjjel egy férfi megtámadott, illetve késsel megfenyegetett két nőt Budapesten, a Blaha Lujza tér közelében, egyiküket pedig meg is erőszakolta. A rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt indított eljárást, majd még aznap éjjel elfogott és gyanúsítottként ki is hallgatott egy embert.

A Ripost azt írja, a gyanúsítottként kihallgatott Sándor Tarnabodon él és Pesten dolgozik. Jelenleg nyomkövetőt visel a bokáján, házi őrizetben van. Az ellene felhozott vádakat a portál szerint tagadja, azt mondja, bár megcsalta a feleségét, nem történt erőszak.

A férfi állítja, hogy ismerték egymást a nővel, aki áldozatnak vallja magát. „Nagyon örültem neki, sok éven keresztül összejártunk, romantikus kapcsolatban álltam vele. Alkalmanként az utcán szeretkeztünk, majd elváltak útjaink” – mondta a Ripostnak Sándor, hozzátéve: most is ez történt, de nem kényszerítette semmire.

A férfi szerint az aktus után kézenfogva sétáltak, majd alkalmi partnere arra kérte – már nem először már –, hogy hagyja el a családját, amire ő nemet mondott. Sándor szerint ezt követően rohant oda a nő rendőrökhöz, azt állítván, hogy ő késsel fenyegette és megerőszakolta. A Ripost ugyanakkor azt írja, a kést megtalálták a rendőrök ott, ahol a nő szerint Sándor eldobta.

A kép illusztráció!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések