Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Salvini elsőként lépi meg! Olyat tesz a migránssegítőkkel, amit még Magyarország sem mert megtenni

Salvini ígéretet tett rá, hogy leszámol az illegális migrásnssegítőkkel. Ezt nyomatékosítva őrizetbe vették az első migránsokat segítő polgármestert Olaszországban.
A polgármester a törvénytelenség tudatában hágta át az általa ostobának tartott jogszabályokat. Érdekházasságok létrejöttében segédkezett, elősegítve a hivatalos jogi státusz megszerzését az illegális bevándorlók számára.

Házi őrizet alá helyezték a dél-olaszországi Riace polgármesterét, Domenico Lucanót kedd reggel, mert állítólag törvénytelen eszközökkel segítette az illegális bevándorlást.

Locri ügyészsége közölte: Lucanót azzal is vádolják, hogy érdekházasságok létrejöttében működött közre, így segítve a migránsokat, hogy hivatalos jogi státuszt nyerjenek Olaszországban.

A polgármester a migráció támogatójaként tett szert nemzetközi hírnévre. Tevékenységének köszönhetően több száz migráns telepedett le az alig kétezer lakosú Riacében.

Az ügyészség közleménye több telefonbeszélgetésből idézett, amelyben Lucano tevékenysége törvénytelenségének tudatában szembeszáll az általa ostobának minősített jogszabályokkal.

„Csináltatok önnek személyi igazolványt, törvénytelen dolgot teszek, törvénybe ütközőt teszek, mert a személyi igazolvány kiadásához szükségem lenne egy érvényes tartózkodási engedélyre” – hangsúlyozta egy külföldi nővel folytatott telefonbeszélgetésben a polgármester. „Ráadásul be kellene bizonyítania, hogy Riacében él, itt van a lakása, de magamra vállalom a felelősséget, és azt mondom önnek, hogy minden rendben” – folytatta.

Egy másik beszélgetésben Lucano egy nigériai nőt arra biztatott, hogy kössön érdekházasságot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések