Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Közel 100 milliós nagyságú bűncselekmény a Jobbik körül

Szabó Balázs, a párt volt szekszárdi tagja úgy tudja, az ő régiójában 8-10 millió forint érkezett a Jobbik pártigazgatóján keresztül, amit a tagok fizettek be a pártkasszába, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
A helyi önkormányzati képviselő elmondta, az nem volt világos előtte, hogy ezek a pénzek honnan érkeztek, az azonban már körvonalazódik, hogy több száz befizetője is lehetett a Szabó Gábor pártigazgató által “küldött” összegeknek.

Szabó hozzátette, a feljelentésben több tanú neve is szerepel, akik feltehetően még ezen a héten kiállnak, nevüket vállalva. A gyanús pénzek kiosztásában részt vevő hálózat nagyságáról Szabó azt mondta, országos szintű lehetett, csak az ő régiójában 8-10 millió forintot osztottak le és fizettettek be a tagokkal.

Korábban a Lokál arról írt, hogy vagyona tizedével, összesen négymilliárd forinttal támogatja a Jobbikot Simicska Lajos. A lap szerint a veszprémi oligarcha pénzéből képes finanszírozni a Jobbik a korrupciós visszaléptetéseket.

Az Origo birtokába került fotók szerint a pénzt táskában hordja el Simicskától Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és Schön Péter gazdasági igazgató, akik maguk is elismerték, hogy voltak tárgyalni a milliárdosnál.


Tekintettel arra, hogy a Jobbiknak 9 régiója van, 90 millió forint is lehet a leosztott, majd a Jobbik pártkasszájába befizetett összeg, ami nagyjából megfelel annak a százmillió forintnak, amelyet a Jobbik állítása szerint társadalmi adakozással kaptak. Szabó szerint voltak olyanok, akik tényleg segíteni igyekeztek a pártot, ám ők jellemzően 5-10 ezer forint körüli összegeket utaltak.

Bűncselekmény, pénzmosás és egyebek

A Jobbik zűrös pénzügyeiről beszélt az N1TV távozó főszerkesztője augusztus elején. Kisberk Szabolcs a Hír TV-nek adott interjúban azt mondta: az országgyűlési választások előtt feltűnt neki, hogy tízmilliós nagyságrendű készpénzforgalom volt a Jobbiknál.

Zavaros pénzügyeivel a kampányban többször is címlapra került a Jobbik. Az Origo olyan fotókat közölt, amelyen Szabó Gábor pártigazgató látható egy táskával a kezében, ahogy távozik Simicska Lajos irodájából.

Volner János, az Echo TV Mérleg című műsorában vasárnap azt mondta, Szabó Gábor titkolta a táska tartalmát.
– Nem kérdezték meg azokat az illetékeseket, hogy »Gábor! Mi volt abban a táskában?!« – Hogyne kérdeztük volna meg, csak nem mondták el
– mondta Volner.

Szabó Balázs azt állítja, hogy a kampányban több jobbikos képviselő és ismerősei kaptak készpénzt a párt igazgatójától, 300 és 400 ezer forint körüli összeget kellett befizetniük a pártkasszába.

A Jobbik vezetése szerint Szabó Balázs hazudik, ugyanakkor a Magyar Időknek több volt regionális igazgató is megerősítette, ők is találkoztak ilyen jellegű pénzmozgásokkal, de sosem derült fény arra, honnan is jöhettek ezek az összegek – olvasható a lap keddi cikkében.

Kitálalt Simicskáról egy jobbikos politikus

A volt szekszárdi Jobbik-elnök, Szabó Balázs feljelentést is tesz, hiszen súlyos bűncselekménynek volt szemtanúja. A legfőbb ügyésznél fog feljelentést tenni Szabó Balázs a Jobbik körüli gyanús pénzmozgások miatt. Erről beszélt a TV2 Tényeknek a feloszlatott szekszárdi Jobbik-alapszervezet egykori elnöke. Elmondta, ő is tanúja volt annak, hogy került a pénz Simicska Lajostól Szabó Gáboron keresztül a Jobbik pártkasszájába.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések