Hirdessen itt

Gyurcsány legújabb nyilatkozata nálad is kiveri a biztosítékot

A DK elnöke szerint soha nem lehet tudni, mikor pattan el a húr, rövid időn belül többségbe kerülhet az a politika, amit a pártja képvisel.
„Soha nem lehet tudni, mikor pattan el a húr” – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorban, majd elkezdte sorolni: a közel-keleti diktatúrákban is látszólag kis ügyek váltották ki a forradalmat, Tunéziában például felgyújtotta magát egy elkeseredett ember. Gyurcsány Ferenc Rónai Egon kérdésére elmondta: kinőtte, hogy azon meditál, mi okozta az áprilisi választási vereséget, vagy, hogy most mitől népszerű most a pártja, amit 10 százalékon mérnek. „Alapvetően a saját lelkiismeretemnek akarok megfelelni” – szögezte le.

Saját pártjával kapcsolatban úgy fogalmazott: sokaknak unalmasnak is tűnhet a DK, nincsenek balhék, kizárások, kibeszélések. Arról is beszélt, hogy már nem érdekli, hogy mit mond róla a kormánypárt: „az én mércém nem a Fidesz mércéje (…) Nekem ezzel nincsen dolgom” – tette hozzá. A volt miniszterelnök szerint azok a lényeges dolgok, és arról kell beszélni, hogy hogyan lehet ebben az országban normálisan élni, létezni, pénzt keresni. Távol kell vinni a pártpolitikát az emberektől. Szolgálni kell az embereket – mondta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések