Távozik Angela Merkel!
A hesseni tartományi választás rossz eredményei után a decemberben esedékes pártkongresszuson már nem indul újra a CDU vezetői posztjáért.
Merkel távozik a CDU éléről
Jelen esetben a pártelnöki posztról van szó, továbbra is ő marad Németország kancellárja, de politikai pozíciói emiatt jelentősen meggyengülnek.
A döntés közvetlen előzménye a Hessen tartományban vasárnap rendezett törvényhozási (Landtag-) választás, amelyen a CDU ugyan az első helyen végzett és folytathatja a kormányzást eddigi koalíciós partnerével, a Zöldekkel, de 1966 óta a leggyengébb eredményt, 27 százalékot ért el.
Az SPD ugyancsak 19,8 százalékos eredményt ért el, ami a párt számára történelmi mélypont. A CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 13,1 százalékot kapott.
Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t. Eddig rendre azt hangoztatta, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztség elválaszthatatlan egymástól, a két pozíciót ugyanannak a személynek kell betöltenie.
Kancellár marad továbbra is
A dpa német hírügynökség értesülés szerint Angela Merkel kormányfő akar maradni akkor is, ha nem ő lesz a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.
2021 ősze után azonban visszavonul, már képviselő sem akar lenni a Bundestagban.
Merkel, aki 2000 óta vezeti a CDU-t, eddig ragaszkodott mindkét poszthoz.
Időközben Angela Merkel megerősítette, hogy nem indul újra a CDU elnökségéért
0 Megjegyzések