Hirdessen itt

Salvini: Néhány hónap és Orbánnal együtt irányítjuk Európát

Az olasz miniszterelnökhelyettesi posztot is betöltő Matteo Salvini egy Ausztriában tartott sajtótájékoztatón állt ki újra a magyar kormányfő mellett.
“Meg vagyok győződve arról, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktorral együtt kormányozzuk majd Európát” – idézi az olasz ANSA hírügynökség a populista, szélsőjobboldali Salvini pénteki kijelentését.

Salvini támogatásáról biztosította Orbánt

A politikus Ausztriában járt hivatalos látogatáson, ahol Heinz-Christian Strache alkancellárra, a szintén radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjével találkozott. A két politikus megállapította, hogy pártjaik jól együtt tudnak működni, az egyeztetésen emellett a migrációs válságról is szó esett. Az utána következő sajtótájékoztatón azonban a populista politikusok a Magyarország ellen megszavazott uniós 7. cikkely szerinti eljárás kapcsán méltatták Orbán Viktor miniszterelnököt és bírálták az Európai Uniót.

Salvini azt mondta, hogy a magyar kormány és a magyar nép elleni szankciók egy őrült politikai cselekedet részei, amelyért szerint az európai megújulásra képtelen baloldal a felelős. Ezután beszélt arról, hogy a szocialista politikai pártokat teljesen eltüntetik Európából a jövő évi EP-választásokkor: “Rengeteg párttal működünk egyet különböző országokban és kormányokban, hogy megváltoztassuk a kontinens történelmét jövő májusban” – idézi a kurier.at az olasz populistát.

Ebben pedig Strache is egyetértett vele, aki szintén bírálta a magyar kormány ellen intézett uniós eljárást. Az FPÖ is valószínűleg csatlakozik majd a jövő évi EP-választáson az Orbán-Salvini tengelyhez, az osztrák alkancellár ugyanis azt mondta, “mélyítik az együttműködést a Ligával”.

Salvini már a szavazás után szerdán támogatásáról biztosította a magyar kormányfőt elítélve az uniós fellépést.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések