Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rohamosan emelkedik a 3 méter magas szökőár halálos áldozatainak a száma

Elérte a 400-at az Indonéziában történt földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak a száma. A hatóságok attól tartanak, hogy sokkal több lesz a végleges szám mert még nagyon sok embert keresnek.
A természeti csapás után több ezer épület hever romokban és hidakat mosott el az ár.

A palui repülőteret lezárták, mert a kifutópályája és az irányítótornya is megrongálódott. A földrengés és a szökőár elvágta a várost a külvilágtól: az áramkimaradás miatt megszakadtak a kommunikációs vonalak, a városból délre és keletre vezető utak használhatatlanná váltak. Mindez nehezíti a mentést és a segélyezést.

Pénteken 7,7-es erősségű földrengés rázta meg az Indonéziához tartozó Celebesz szigetének középső részét, a rengések miatt csaknem három méter magas szökőár alakult ki. A földrengés fészke a felszínhez közel, mindösszesen 10 kilométer mélyen volt, Donggala városától mintegy 50 kilométerre északnyugati irányban. Nem sokkal később volt még egy 5,8 erősségű földmozgás is a térségben, valamint szombat reggelig több kisebb utórengést regisztráltak.

A földrengés epicentrumához közelebb fekvő Donggalából még nem érkezett hír. A városban és közvetlen környékén csaknem háromszázezren laknak.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. Legutóbb augusztusban pusztítottak sorozatos földrengések az indonéz Lombok és Szumbawa szigeteken, a halálos áldozatok száma meghaladta az ötszázat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések