Merkel úgy viselkedett, mint egy sértődött kisgyerek.
Volker Kauder az első Merkel-kormány megalakulása, vagyis 2005 óta vezette a kancellár pártjának frakcióját. Mindenki tudta róla, hogy ő Angela Merkel legbizalmasabb embere, mindenki csak a kancellár meghosszabbított karjaként tekintett rá.
Az ő eltávolításában még a szakértők is kételkedtek, bár érdekesnek mutatkozott, hogy több évtized után most először fordult elő, hogy kihívója akadt a tisztséget betöltő frakcióvezetőnek. Kedden végül bombahírként jelent meg a német sajtóban, hogy a titkos szavazáson Merkel kifejezett támogatása ellenére nem Kaudert, hanem Ralph Brinkhaust választották meg új frakcióvezetőnek
Az ő eltávolításában még a szakértők is kételkedtek, bár érdekesnek mutatkozott, hogy több évtized után most először fordult elő, hogy kihívója akadt a tisztséget betöltő frakcióvezetőnek. Kedden végül bombahírként jelent meg a német sajtóban, hogy a titkos szavazáson Merkel kifejezett támogatása ellenére nem Kaudert, hanem Ralph Brinkhaust választották meg új frakcióvezetőnek
Merkel még idén megbukhat! Decemberben pártkongresszust tartanak
A kancellárasszony a frakción belüli szavazást követően úgy fogalmazott: A demokráciában vannak vereségek, ezen nincs mit szépíteni.
Merkel tehát saját vereségének fogta fel azt, hogy leváltották a bizalmasát, sőt ezt követően úgy viselkedett, mint egy sértődött kisgyerek! A Bild című német lap arról számolt be, hogy Ralph Brinkhaus új frakcióvezető kénytelen volt egyedül a kamerák elé állni, mert Merkelnek nem volt kedve vele együtt szerepelni…
Felkelés, bizalmi szavazás, vészjósló előjelek
A nagykoalíció másik tagja, a szociáldemokraták nem köntörfalaztak, Thomas Oppermann, a Bundestag alelnöke kerek-perec kijelentette: Ez egy lázadás Merkel ellen!
A szélső baloldali Die Linke párt vezetői szerint is arról van szó, hogy saját pártja megvonta a bizalmat a kancellártól, ezért érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy Merkel bizalmi szavazást nyújtson be maga ellen.
Angela Merkel azonban már csirájában elvetette ezt a lehetőséget, kijelentette, hogy a bizalmi szavazásról hallani sem akar. A következő nagy kihívás a német kormányfő számára decemberben következik, amikor pártkongresszust tart a CDU, és döntenek a párt vezetőjének kilétéről. Ha Merkelre itt is csapást mérnek, és leváltják a pártvezetői posztról, akkor már nincs több kérdés, mennie kell. A kancellárasszony ugyanis korábban egyértelműen fogalmazott:
Meggyőződése szerint a kancellárnak és a kormányt vezető párt elnökének ugyanannak a személynek kell lennie.
0 Megjegyzések