A körtés brownie-nak senki sem tud ellenállni, minden falat lágyan omlik szét a szádban!
A brownie nagyon tömény, extrán csokis süti, amit csak szeretni lehet. Az elkészítése is roppant egyszerű. A legenda szerint egy háziasszony kifelejtette a sütőport a csokis piskótából, és a csodás végeredmény őt is meglepte. A klasszikussá vált sütit dióval, körtével könnyen ősziessé varázsolhatod. Kínálhatsz hozzá fagyit vagy tejszínhabot is.
Hozzávalók:
20 dkg étcsoki
18 dkg vaj
15 dkg cukor
10 dkg dió
6 dkg liszt
3 db tojás
2 db körte
1 csipet só
Elkészítés:
A körtéket mosd meg, hámozd meg, szedd ki a magot, és vágd kis darabokra. A csokoládét tördeld el, vízgőz felett olvaszd fel, és hagyd kicsit hűlni. A puha vajat keverd habosra a cukorral, majd add hozzá a csokit. Egyesével dolgozd hozzá a tojást, forgasd hozzá a sóval vegyített lisztet, a kis darabokra vágott diót és a körtét.
Keverd jól össze a tésztát, majd egyengesd kivajazott, kilisztezett tepsibe, told a sütőbe, és süsd körülbelül 20 percig. Akkor vedd ki, ha a teteje szilárd, belül pedig kicsit krémes. Várd meg, míg kihűl, utána szeleteld csak fel.
0 Megjegyzések