Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kemény csatára készül Orbán Viktor szerdán

Kovács Zoltán még Orbán Viktornál is messzebb ment, amikor kijelentette, hogy Magyarország ellenáll az uniós bevándorlás bármiféle reformjának a jövő májusi európai választások előtt. Mint emlékezetes, a kormányfő azt közölte tegnap az Országgyűlésben, hogy ellenzi a központosított határellenőrzést, illetve a migráció támogatását – írja a brit The Guardian.
A szóvivő azt közölte, hogy több ország továbbra is évente több ezer embert kíván beengedni, mert ily módon igyekszik pótolni a hiányzó munkaerőt, azon kívül a migránsbarát, globalista elit próbál kész helyzetet teremteni az új EP számára, de ilyen kérdésekben csakis a választás után szabadna határozni.

Arról is beszámolt, hogy a miniszterelnök az eheti salzburgi csúcson szembe fog szállni minden javaslattal, ha azok azt célozzák, hogy a jövő májusig hátralévő időben bármit is módosítsanak az EU menedékpolitikáján. Szerinte nem szabad a németeket és a franciákat követni.

Megismételte, hogy a Bizottság terve, miszerint meg kell erősíteni a külső határvédelmet, gyengítené a nemzeti szuverenitást, ezért az elképzelésből nem lesz semmi. Hogy a konzervatív képviselők egy hete Magyarország ellen foglaltak állást, az szerinte azt jelzi, hogy nem csupán a baloldal napirendjén szerepel a bevándorlás elősegítése.

Hozzátette, hogy a következő Parlament összetétele egészen más lesz, mint a mostani. A lap megjegyzi, hogy egy hete nagy csapás volt Orbán számára, amikor az osztrák kancellár és az EPP frakcióvezetője is cserbenhagyta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések