Hirdessen itt

Férfi vízilabda BL: a címvédő Olimpiakosszal került egy csoportba a Szolnok

A 2017-es győztes Szolnoki Dózsa a címvédő görög Olimpiakosszal és a 2016-ban első horvát Jug Dubrovnikkal is egy csoportba került a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtábláján, amelynek sorsolását szerdán tartották Barcelonában. A ZF-Eger ellenfelei között az olasz Pro Recco és a szerb Crvena Zvezda is ott lesz, míg a magyar bajnok FTC-nek két selejtezőkört kell sikerrel vennie a csoportkörbe kerüléshez.
Az európai szövetség (LEN) közleménye szerint az első selejtezőkör mérkőzéseire jövő hétvégén kerül sor Brassóban és Strasbourgban, majd következik a második selejtezőkör, amelyben már az FTC is érdekelt lesz. Ha a ferencvárosi együttes ezt, valamint az utána következő kört is sikerrel teljesíti, akkor főtáblára jut. 

A második selejtezőkör meccseire szeptember 28-30. között, az utolsó kör oda-visszavágós találkozóira pedig október 6-án és 10-én kerül sor. A harmadik körben búcsúzó csapatok az Eurokupában folytatják.

A csoportkör első fordulóját október 17-én rendezik, az A csoportban a ZF-Eger a spanyol Barcelonetához látogat, míg a Szolnok hazai medencében kezd egy selejtezőből feljutó együttes ellen.
A nyolcas döntőt jövő június 6. és 8. között rendezik Hannoverben. 

Férfi vízilabda BL, csoportok:

A csoport:
ZF-Eger 
Pro Recco (olasz) 
egy selejtezőből bejutó csapat
Steaua Bucuresti (román) 
Crvena zvezda (szerb) 
CNA Barceloneta (spanyol) 
Dinamo Moszkva (orosz) 
egy selejtezőből bejutó csapat

B csoport: 
Szolnoki Dózsa
egy selejtezőből bejutó csapat
Olimpiakosz (görög) 
Spandau 04 (német) 
Mladost Zagreb (horvát) 
egy selejtezőből bejutó csapat
Jug Dubrovnik (horvát) 
Waspo Hannover (német)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések