A DK feljelenti Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a Mol-Vidi FC tulajdonosának vendégeként utazott mérkőzésekre. A Fidesz szerint Gyurcsány egy “privatizációból meggazdagodott milliárdos”.
A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc egy privatizációból meggazdagodott milliárdos, aki, amikor miniszterelnök volt, a saját cégének olcsóbban adta az áramot, a magyar családok áramszámláit viszont felemelte – így reagált a Fidesz Rónai Sándor nyilatkozatára.
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerdán jelentette be, hogy a párt hivatali vesztegetés, illetve hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával feljelenti Orbán Viktort arra hivatkozva, hogy a kormányfő Garancsi Istvánnak, a Mol-Vidi FC tulajdonosának vendégeként utazott a futballcsapat külföldi mérkőzéseire. Rónai közölte azt is, a DK vagyonnyilatkozat-tételi eljárást is kezdeményez a miniszterelnökkel szemben.
1 Megjegyzések