Hirdessen itt

A horvát kormány elfogadta a kiszivárogtatók jogi védelméről szóló törvénytervezetet

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a bizalmas információkat közérdekből kiszivárogtatók jogainak védelméről szóló törvénytervezetet, amelyet még a parlamentnek is meg kell szavaznia - jelentette a helyi sajtó.
A törvény védettséget biztosítana az alkalmazottaknak és a külsős munkatársaknak egyaránt, minden ágazatban, függetlenül attól, hogy az állami- vagy a magánszférában dolgoznak.

Az igazságügyi miniszter a kormányülésen elmondta: a kiszivárogtatóknak joguk lesz a tanúvédelemhez, személyazonosság-védelméhez és titoktartáshoz, a védelem pedig kiterjedne azokra az emberekre is, akikhez a szabálytalanságok kapcsolódnak. 

Hozzátette: az eljárás alatt a kiszivárogtató névtelen marad, nem folytatható ellene eljárást, nem mondhatnak fel a munkahelyén és nem helyezhetők át rosszabb munkakörbe. 



Andrej Plenkovic kormányfő szerint a javasolt törvény általánosságban nézve segíteni fogja a korrupció elleni harcot.

Bár a kormány nem mondta ki, a horvát sajtó szerint nem lehet véletlen, hogy akkor fogadta el a törvénytervezetet, amikor a horvát közvéleményt újabb korrupciós botrányok rázták meg napok óta. 

A horvát rendőrség három nappal ezelőtt letartóztatta Franjo Varga volt rendőrségi informatikust, akit azzal vádolnak, hogy hamis SMS-üzenteket készített Zdravko Mamicnak, a Dinamo Zagreb labdarúgócsapat korábbi ügyvezető igazgatójának, aki arra használta fel azokat, hogy bebizonyítsa, a főügyész nyomást gyakorolt a bíróságra, hogy az elmarasztaló ítéletet hozzon az ügyében. Mamicot az eszéki bíróság hat és fél év börtönre ítélte adócsalásért, és a játékosok átigazolásából befolyó összegek lefölözésért. Mamic tárgyalása miatt került bajba a Real Madrid sztárja, Luka Modric is, akit hamis tanúzással vádolnak az ügyben tett vallomása miatt. A volt ügyvezető igazgató még az ítélet kihirdetése előtt Bosznia-Hercegovinába szökött. Mamic több szálon is kötődött a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösséghez (HDZ), és pénzel is támogatta a párt választási kampányait. 

Az informatikust letartoztatása előtt valaki figyelmeztette. Azt üzente neki, hogy semmisítsen meg minden bizonyítékot a számítógépén. Két nappal később a rendőrség letartóztatatta Blaz Curicot, a mezőgazdasági minisztérium sofőrjét, azzal a váddal, hogy ő küldött figyelmeztetést a programozónak. A sajtó nagyon gyorsan összefüggésbe hozta a sofőrt Milijan Brkiccsel, a horvát parlament és a HDZ alelnökével. Brkic korábban a horvát rendőrség különleges egységének volt a parancsnoka. A politikus újságíróknak úgy nyilatkozott: a sajtóból értesült a letartóztatásról, Curic "harcostársa és esküvői komája", akivel jó viszonyt ápol. 

A Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön arról írt, hogy "háború" folyik a HDZ-ben. Brkic a pártban a konzervatív, klerikális vonalat képviseli, amelynek nem tetszenek a brüsszeli, liberálisabb politikát folytató kormányfő törekvései. Sajtóhírek szerint Brkic már eddig is sok borsot tört a miniszterelnök orra alá, aki ezért most le akar számolni vele. 

A lap úgy véli: ehhez a kormányfő rendelkezésére állnak a bűnmegelőzési szervek és a titkosszolgálat, ami pedig Brkic politikai karrierjének végét is jelentheti.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések