Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



A hajdúböszörményi rendőrök visszaadták az ellopott áramfejlesztőt a tulajdonosának

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja 2018. szeptember 11-én egy 27 éves férfit állított elő, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy korábban egy helyi házból ellopott egy aggregátort.
A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, azonban azt, hogy az aggregátor hol található, nem mondta el.

A rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek az eszköz előkerítése érdekében, majd egy mezőőr helyismeretének és a vele közös szolgálatnak köszönhetően egy mezőgazdasági területen szeptember 20-án megtaláltak a keresett tárgyat, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.

O. Norberttel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések