Bár esküvőjük álomszerű volt, a nászútról csalódottan jött vissza Palácsik Lilla és férje.
Ahogyan beszámoltunk róla, Palácsik Lilla és Tamás nemrégiben egy csodálatos esküvőn mondták ki a boldogító igent. A pár rengeteget fáradozott az esküvő sikere érdekében, ám a hot! magazinnak azt nyilatkozták, utólag megbánták, hogy nem fordítottak több figyelmet a nászút megszervezésére is.
A nászéjszakával bezárólag minden tökéletesen alakult a szerelmespár frissen megkezdett közös életében, ám azt követően a dolgok nem a terv szerint haladtak.
A pár ugyanis úgy képzelte, hogy egy fiatalos, vidám nászúton fognak részt venni, amit egyébként ajándékba kaptak a lány szüleitől. Tamás úgy nyilatkozott a hot!-nak, hogy a kitűnő kiszolgálás és a személyzet sem tudta igazán kompenzálni, hogy a hotel vendégei tőlük nagyon eltérő korúak voltak.
– Körülöttünk csak gyermekes családok és nyugdíjasok pihentek, így eléggé kilógtunk a sorból. Ha a medencébe menekültünk, picit feszélyezett, hogy ha udvarias akarok lenni, akkor az idősebb vendégekre való tekintettel én magam is csak mozdulatlanul áztatom magam, amikor pedig napozni szerettünk volna, akkor meg az animátorok éppen sorversenyt szerveztek a gyerkőcöknek – mondta Tamás, aki azt is hozzátette, hogy így legalább alkalmuk nyílt beszélgetni kicsit a babaprojektről is, amivel kapcsolatban úgy döntöttek, várnak még két évet.
A párt azért nem kell sajnálnunk. Bár a dolgok nem a számításaik szerint alakultak, szerencsére sikerült elütniük az időt, nászútjukat egy romantikus balatoni hajókázással koronázták meg, ősszel pedig Franciaországba utaznak közösen.
0 Megjegyzések