A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Két év után kirúgták a magyar műsorvezetőt – Nem finomkodtak vele

Puzsér Róbertet is kirúgták a Hír TV-től.
Amikor augusztus elején bemutatkozott a Hír TV új vezetősége, és kirúgták Kálmán Olgát, sejteni lehetett, hogy nem ő lesz az egyetlen műsorvezető, akire a továbbiakban nem tartanak igényt. Szerdán Puzsér Róbertet menesztették, nem finomkodtak vele, a Facebook-bejegyzésében azt írta, nem is tagadták, hogy politikai leszámolás miatt váltak meg tőle és a Sznobjektív című műsorától.

A Sznobjektív 2016 októberében jelentkezett először a Hír TV-n minden vasárnap este. Műsorvezetője Puzsér Róbert, minden adásban egy meghívott vendéggel beszélgetett az általa egy adott tematika alapján felállított TOP10-es listáról. A közéleti televíziós műsor Puzsér meghatározása szerint "szókimondó igazságshow" volt.


A 43 éves kritikus az Azonnalinak azt mondta, ha kapott volna egy ajánlatot, miszerint ugyanolyan függetlenül, autonóm módon folytathatja a műsorát, mint korábban, elfogadta volna, de nem álltak elő ilyesmivel.


Puzsér Róbert azt is elárulta, hogy elképzelhető, a YouTube-on folytatja a műsort.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések