Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hoppá, ez se stadion – Budapest jelentős egyeteme épül át

Az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszára új épületet terveznek és műemlék felújításokra is sor kerülhet.
Jelentős fejlesztések indulhatnak el az Állatorvostudományi Egyetem budapesti István utca-Rottenbiller utcai központjában. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent információk szerint meghirdették az épületegyüttes tervpályázatát, melynek során mind az engedélyeztetési, mid a kiviteli tervek elkészülhetnek.

Új épület is épül a restaurációk mellett

Az kampuszban, melynek első részeit 1881-ben adták át, majd az évek során többször is bővítették, jelentős felújításokra, új építkezésre és bontási munkálatokra is sor kerül. A műemléki védettséget is élvező komplexumban 1976-ban a központi adminisztráció épületét, illetve három klinikai és tanszéki épületet, a XIX. századi tömbök egy részét pedig a parlamentet is tervező Steindl Imre elképzelései alapján alakították ki.

A kiírás szerint most megtervezik

egy új középmagas épület kialakítását az István utca 2. szám alatt,
 felújítást kapnak a B, C, H, I, J, K, L, M, N épületek,
 és elbontják a G és F épületet, illetve a B épület utólag felhúzott toldalékait is

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések