A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Filmnapokat és Európa Kulturális Fővárosa Napot rendeznek Győrben

Győr - Első alkalommal rendezik meg a Győri Filmnapokat, amelyeken szeptember 6. és 9. között három helyszínen több mint húsz filmet vetítenek. Szeptember 8-án Európa Kulturális Fővárosa Napot is tartanak a Széchenyi téren - közölte Győr alpolgármestere a megyeszékhelyen tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Fekete Dávid elmondta, hogy a Budapesti Klasszikus Film Maratonnal egy időben rendezik a filmnapokat, amelyek műsorán közönségfilmek, dokumentum- és természetfilmek, valamint diafilmes vetítések is szerepelnek a Széchenyi téren, a Rómer házban és a Szent László Látogatóközpontban. A vetítéseket koncertek és közönségtalálkozók színesítik.

A program szeptember 6-án a Szent László Látogatóközpontban Az aranyember vetítésével indul. Az 1918-ban készült némafilmnek a Hoppáré zenekar ad zenei aláfestést. Aznap a Rómer házban láthatja a közönség Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő című 96 perces animációját, amely csak novemberben kerül a mozikba.

Pénteken a Széchenyi téren a megnyitó után az 1931-ben készült második magyar hangosfilmet, a Hyppolit, a lakáj című fekete-fehér vígjátékot vetítik. A Rómer házban a közönség a Nagyi Projekt című, tavaly készült angol-magyar dokumentumfilmet láthatja, amely három fiatal felnőtté válásának és nagyszüleik elmúlásának történetét mutatja be. Később újhullámos győri filmesek kisfilmjeit vetítik, a Szent László Látogatóközpontban pedig a Vad Balaton című 65 perces természetfilmet. 

Szombaton a Rómer házban a budapesti Friss Hús rövidfilmfesztivál díjnyertes alkotásaiból vetítenek, később egyebek mellett az 1934-ben készült Meseautó című romantikus filmet, majd az  1949-ben készült Mágnás Miskát mutatják be. A Szent László Látogatóközpontban  az 1943-ban készült, Kettesben című magyar vígjátékot, majd az 1966-ban készült Utószezont vetítik. 

Vasárnap a Széchenyi téren délelőtt a Szaffi című rajzfilmet, délután pedig a Csinibabát láthatják az érdeklődők. Este a Kincsem című kalandfilm vetítése előtt pódiumbeszélgetést tartanak a film főszereplőjével, Nagy Ervinnel. 

A Rómer házban aznap egyebek mellett A só és A szállást kérő róka című diafilmeket vetítik magyarul és németül, majd az Örök tél című magyar történelmi drámát, később pedig az 1967-ben készült Csillagosok, katonák című szovjet-magyar filmdrámát mutatják be. A Szent László Látogatóközpontban délután a tavaly készült Gemenc, az árterek világa című természetfilm szerepel a műsoron, majd beszélgetést tartanak Muszatics Péter íróval, a Budapesti Klasszikus Film Maraton kurátorával Bécs, Budapest, Hollywood című könyvéről. Később A nagy kékség című francia-amerikai-olasz romantikus drámát mutatják be, amely előtt közönségtalálkozót tartanak a film egyik főszereplőjével, Jean-Marc Barral. 

Cseh Sándor, a Győri Egyházmegye kezelésében lévő Szent László Látogatóközpont igazgatója kiemelte: Veres András megyéspüspök fontosnak tartja, hogy a látogatóközpontnak helyet adó Káptalandombot minél nyitottabbá tegyék, hogy a Győrbe érkezők és a győriek is megismerjék a helyszín szakrális értékeit. Ennek egyik eleme egy olyan művészmozi üzemeltetése lenne a jövőben, ahol az emberi értékeket kidomborító filmeket vetítenének. Első lépésként ezért is csatlakoztak a filmnapokhoz - fogalmazott. 

Fekete Dávid alpolgármester az Európa Kulturális Fővárosa Napról elmondta, hogy szeptember 8-án, szombat este a Széchenyi téren a Győri Nemzeti Színház, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Vaskakas Bábszínház ad nagyszabású gálaműsort, amely előtt egész nap helyi művészeti csoportok lépnek fel. 

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója kiemelte, hogy a gálaműsorban mintegy 130 művész lesz majd a színpadon, ahol a Győri Balett a Győri Filharmonikus Zenekarral Lukács András koreográfiáját, a Bolerót adja elő, a Győri Nemzeti Színház pedig a Forgács Péter által rendezett beatles.hu című zenés darabból ad ízelítőt.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések