A ruhákat áruló férfi egy éve a tehergépkocsijával az egyik utcában parkolt, mivel az egyik üzletbe vitt árut. A tehergépkocsiban volt még a forgalmi engedély és a törzskönyv is.
A sofőr a kulcsot is a zárban hagyta, aztán az üzletbe hordta a ruhákat. Eközben megjelent a tolvaj, aki beült a teherautóba, és elhajtott. Az egyik budakalászi áruház parkolójában parkolt le. Aztán egész egyszerűen beköltözött a teherautóba. Hónapokig lakott abban.
Márciusban fogták el a tolvajt. a teherautót pedig visszakapta a tulajdonos. Ahogy az abban hagyott ruhákat is,
csakhogy azok hónapokig műanyag zsákokban voltak, így penészesek és koszosak, vagyis eladhatatlanok lettek.
A tolvaj – aki 574.700 forint kárt okozott – mindent beismert. Gyorsított eljárásban egy hónapon belül megszülethet az ítélet.
0 Megjegyzések