Hirdessen itt

Belga miniszter: az “agysebészeket” be kell zárni, aztán hazatoloncolni

Theo Francken Brüsszel egy konkrét helyszínére utalt, amikor a bevándorlókról beszélt. Ez pedig nem más, mint a Park Maximilien, ami egy gyülekezőponttá vált a migránsok számára.
Fotó: AFP
Theo Francken egy, a Politico által idézett interjúban leszögezte:
egyetlen megoldás létezik. Bezárjuk, aztán hazatoloncoljuk őket, bármennyire is nehéz legyen.”
A migránsok azért gyülekeznek ebben a parkban, mert itt várnak segítséget a civil szervezetektől és az önkéntesektől. Ők keresnek a bevándorlóknak alvóhelyet a városban. A szervezetek szerint naponta 600-700 migráns fordul meg a parkban.
Egy bevándorláspárti tüntető és egy migráns.
A belga miniszter szerint a parkba érkező emberek gazdasági bevándorlók, nem pedig menekültek. A civil szervezetek szerinte azt a célt szolgálják, hogy a migránsokat Nagy-Britanniába juttassák.
Kifogásolta Francken azt is, hogy pártját, az Új Flamand Szövetséget (NVA) a szocialista városvezetés akadályozza a helyzet megoldásában. Az NVA-s Jan Jambon belügyminisztersége alatt számos alkalommal tartóztattak már le migránsokat razziák során. A Park Maximilienbe azonban csak a helyi rendőrség intézkedhet.
Három éve ez megy. Három éve kényeztetik a szocialisták az illegális bevándorlókat és a nyitott határokat támogató NGO-kat. Ha én lennék Brüsszel polgármestere, két hét alatt rendet tennék.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések