Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A sör világnapjára a lengyelek elkészítették a vaginasört

Fehérneműmodellek vaginális tejsavából készítenek sört Lengyelországban.
A nedűt a The Order of Yoni nevű cég készíti. Az alapító, Wojtek Mann azt mondta, két modelltől vett kenetet egy nőgyógyász, hogy abból elkülöníthessék a tejsavat egy laborban. 

Ez meg is történt, a cég azonban kiemelte, hogy a két nő, Monika és Paulina átestek az orvosi vizsgálatokon, és eltüntették a kenetből az esetleges kellemetlen anyagokat.


A sör átesett az első teszten, s miután egy férfi megkóstolta, azt mondta, az íze inkább egy átlagos bor ízére hasonlít.

Mint írtunk róla, Wojtek Mann már két évvel ezelőtt meg akarta valósítani ötletét, ám csak most akadt olyan befektetőre, akinek segítségével létre tudta hozni „találmányát”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések