Hirdessen itt

A gázkérdés a Merkel–Putyin tárgyalások egyik legfontosabb pontja

Ismét tárgyalóasztalhoz ül szombaton Angela Merkel és Vlagyimir Putyin. Mindkét nagyhatalom sikereket szeretne elérni, azonban kérdés, hogy ezekért ki milyen kompromisszumot hajlandó kötni.
A szíriai válságtól a kelet-ukrajnai konfliktuson át az Északi Áramlat 2 gázvezetékig – információk szerint ezek lesznek a főbb témák szombaton Angela Merkel és Vlagyimir Putyin találkozóján. A német kancellár és az orosz elnök három hónapon belül másodszor egyeztet személyesen. Donald Trump amerikai elnök néhány keresetlen szóval már bírálta a „túlzott barátkozást”. „Németországot teljes mértékben Moszkva irányítja” – mondta az elnök az Ukrajnát elkerülő új német–orosz gázvezeték építési tervei miatt, amit ugyan Merkel visszautasított, de az együttműködés folytatódik az oroszokkal.

Az eddigi elképzelés ugyanis az volt, hogy a Balti-tenger alatt vezetik az Északi Áramlat 2 gázvezetéket, ami Ukrajna érdekeit sértené, hiszen komoly bevételt jelent az országnak a területén áthaladó orosz gázvezeték. Ez „fegyver” is Ukrajna kezében, hiszen elzárhatja az Európa felé irányuló gázszállítást – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Európa elvileg támogatja Ukrajnát az Oroszországgal folytatott küzdelmében, sőt, szankciókkal sújtja Oroszországot a Krím félsziget elcsatolása miatt.

Mindkét félnek sikerekre van szüksége

„A német–orosz kapcsolatok a történelemben meghatározták Európát. Az első világháború után mid a két fél veszített, azonban a kiegyezésükkel meghatározták Európa sorsát” – mondta a biztonságpolitikai szakértő. Nógrádi György megjegyezte, a mai európai államok egy része fél Oroszországtól: a skandináv országok vagy Lengyelország, a britek oroszellenesek. Hozzátette, Európa másik fele, a franciák, az osztrákok, a csehek, a szlovákok és a magyarok is abból indulnak ki, hogy nincs orosz veszély.

A jelenlegi helyzetben mind a német, mind az orosz fél arra vágyik, hogy sikereket érjen el. Ezt mindenki máshogy akarja elérni, például Németország az Oroszországgal való tárgyalásokkal, amelyek egyik legfontosabb pontja a gázkérdés.

„Ma az orosz gáz, kőolaj látja el Európa jelentős részét” – mondta Nógrádi, és hozzátette, Amerika célja pedig az, hogy Európának palagázt értékesíthessen, melynek előállítása drágább és bonyolultabb.

Valamit valamiért?

Nógrádi György arról is beszélt, hogy Oroszország azért szeretné, ha a gázvezeték elkerülné Ukrajnát, mert az ukrán belpolitika katasztrofális. A további célok közé tartozik a gázvezeték a tenger alatti kiépítése, hogy az ukránok ne jussanak bevételhez – tette hozzá.

„Merkel ezt eddig tudomásul vette, most azt mondta, hogy jó lenne Ukrajnán keresztül szállítani az orosz gázt. Itt is lehetséges kompromisszum, a kérdés az, hogy mit ad cserébe Merkel, és mit adnak cserébe az ukránok” – részletezte.

Ukrajna rendkívül fontosnak tartja a gázvezetéket, hiszen azzal politikai nyomást gyakorolhat az oroszokra, sőt, bevétele is származik belőle. Orosz részről megnyilvánul az a vélemény, miszerint miért támogassa a kormány Ukrajnát, amely ellene fegyverkezik. Köztudott, hogy 1,2 milliárd amerikai dollárért amerikai fegyvereket kapott, és ugyan még ezeket a fegyvereket szállították el Ukrajna keleti részére, de bármikor átvihetik – mondta Nógrádi.

Európának kezd elege lenni az ukrán válságból

Arra a felvetésre, hogy az európai politika tetteiben távolodik Ukrajnától, úgy reagált: Ukrajna szeretne belépni a NATO-ba és az Európai Unióba, azonban ennek ma a valószínűsége minimális. Hozzátette, ha valamilyen módon mégis sikerülne belépnie az unióba, „szétverné” azt, mert alkalmatlan a tagságra.

„Egyre több európai vezetőnek az az álláspontja, hogy a krími kérdés eldőlt, de ezt, amíg nincs amerikai–orosz megállapodás, nem akarják nyilvánosan is hangoztatni. Európa elégedetlen azzal a helyzettel ami Ukrajnában ma is tapasztalható, hogy 1991 óta nem történt stratégiai áttörés, a korrupció virágzik. A vezetés lop, csal, hazudik, és kezd elege lenni Európának az ukrán válságból” – összegezett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések