Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Orbán: Székelyföld akkor is létezni fog, mikor már egész Európa behódolt az iszlámnak (videó)

A Kárpát-medence újjáépítéséről, a nemzetépítésről, és Európa jelenlegi vezetőinek alkalmatlanságáról beszélt a miniszterelnök Tusványoson.
Nyolc év folyamatos kormányzás után idén áprilisban újabb négy év munkára kapott esélyt, és felhatalmazást arra, hogy kiépítsen egy új korszakot - mondta el Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A miniszterelnök kifejtette, 16 évet voltak ellenzékben és 12 évet voltak kormányon, így ennek a ciklusnak a végén áll majd be az egyensúly, de azt mondta:
"mi nem érjük be döntetlennel".
Beszédében a Kárpát-medence újjáépítését nevezte Magyarország egyik legfontosabb tervének. A szomszédos országokkal szívesen együttműködne, azt javasolta, "fektessünk be egymás térségeibe". "Újra erősek vagyunk, elszántak vagyunk, bátrak vagyunk, van erőnk, van pénzünk, vannak erőforrásaink. (...) Aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár" - mondta.

A kormányfő szerint jó lenne, ha a szomszédos térségek gyorsvasúttal, autópályákkal kötnék össze országaikat, ahogy az energiahálózatokat is, valamint összehangolnák védelmi politikájukat és a haderőfejlesztéseket.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a modern Románia száz éve nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy 1,5 millió magyar él Székelyföldön. "Székelyföld akkor is létezni fog, mikor már egész Európa behódolt az iszlámnak" - mondta. Az Index azt írja, ez a kijelentés hatalmas tapsot kapott.
A miniszterelnök elmondta: a magyar nemzetegyesítés folyamata átváltozott nemzetépítéssé, amelynek áprilisban tartották a főpróbáját. Szerinte az eredmények azt igazolják, hogy ez sikeres. "Mi magyarok akarattal képesek vagyunk dönteni a sorsunkról, egy nemzetként mozdulni" - mondta.

Beszédében arra is kitért, Európa jelenlegi vezetői alkalmatlanok, mivel nem tudták megvédeni a kontinenst a bevándorlástól.
"Az európai liberális elit csődöt mondott, és ennek a csődnek szimbóluma az Európa Bizottság, amelynek napjai ugyanakkor megvannak számlálva"
- fogalmazott. Szerinte a liberális demokrácia átfejlődött liberális nem-demokráciává. "Liberalizmus van, demokrácia meg nincs" - mondta, majd hozzátette, hogy a demokrácia hiányát azzal lehet alátámasztani, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a szólásszabadság korlátozása és a cenzúra.
A miniszterelnök elmondta, Magyarország, a Kárpát-medence és Európa biztonsága azon múlik, hogy Törökország, Izrael és Egyiptom elég stabil ország-e ahhoz, hogy megállítsa a muszlim beáramlást. Ha bármelyikük elveszíti stabilitását, akkor annak súlyos következményei lesznek Európa biztonságát illetően.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések