A szakszervezetek viszont máris tiltakoznak a közszférában várható létszámleépítés ellen.
A közszférában dolgozókkal lehetne pótolni a versenyszférában lévő munkaerőhiányt egy javaslat szerint - számolt be az RTL Klub Híradó.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint legalább 200 ezer betöltetlen állás van az országban, ezért létszámleépítést várnak a kormánytól a közszférában.
A szövetség úgy gondolja, 100 ezer állami alkalmazottat lehetne felvenni a versenyszférában lévő üres helyekre.
A kormány három hete azonnali létszámstopot rendelt el az államigazgatásban határozatlan időre. Az RTL Klub Híradó kérdésére Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón azt mondta, a következő hetekben dől el, hogy hol és pontosan hány embert tudnak nélkülözni. A cél az, hogy kevesebb emberrel, de hatékonyabb munkával tartható legyen a közszolgáltatás színvonala.
A szakszervezetek szerint ugyanakkor minden állami alkalmazottra szükség van, ezért tiltakoznak a létszámleépítés ellen.
Földiák András, Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szerint
az nem működhet, hogy például egy néprajzos átképződjön a versenyszférába.
A SZEF számításai szerint az állami dolgozókat nem számítva 690 ezren dolgoznak a költségvetési szférában.
VIDEÓ: Az RTL riportja
0 Megjegyzések