A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Magyar arcfestő lett a világ második legjobbja

Szabó Henriett a TyToo oktatója és versenyzője először indult világversenyen, és rögtön egy kiugró teljesítménnyel rukkolt elő a nemrég Ausztriában megrendezett megmérettetésen. 40 fős mezőnyben, a világ minden tájáról érkező - többek közt chilei, mexikói, és ausztrál - arcfestőkkel mérte össze tudását és még a saját példaképét is sikerült megelőznie.
A verseny témája idén a múlt glamourja volt. A szervezők ezt már tavaly októberben kihirdették, majd a beküldött portfóliók alapján döntötték el, hogy kik mérhetik össze tudásukat élesben július elején. A magyar testfestő az eddigi munkái alapján bekerült a legjobbak közé, a helyszínen pedig elvarázsolta a zsűrit az alkotásával, amelyben a repülés történetét festette fel modelljére, Szabó Gabriellára. Alkotásunkban steampunk stílus jegyében mutattuk be az emberiség egyik legősibb álmát, a repülést. Az elkészült arcfestés az ég meghódításának történetét meséli el, a legfontosabb állomások bemutatásával, Ikarosz szárnyaitól a holdraszállásig – mondta Szabó Henriett.
Modellem extrém kisugárzással rendelkezik, így adottságait felhasználtuk a kompozíció során. A versenyre hónapokig gyakoroltak, a művész fejében pedig februárra állt össze teljesen a kép. A világbajnokság előtti egy hónapban húszszor is megfestette a repülés történetét, és sokszor beugró embereken is gyakorolt. Amikor legelőször nekiállt a munkának, hét órát töltött az arcfestéssel, igaz, ekkor még gondolkozási fázisban volt. A helyszínen mindössze két óra állt az indulók részére, hogy elkészüljenek az alkotással, ezért itthon mindent tökéletesen ki kellett számolnia, és így sikerült is teljesen időben végeznie

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések