Hirdessen itt

Alakul a Liget, jó ütemben haladnak - a Szépművészeti már októberre elkészül

Friss fotókon mutatjuk, hogyan néz ki most a terület.
Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt építkezései, az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül - mondta el az MTI-nek Baán László, a beruházás miniszteri biztosa.
"A Városliget teljes megújítása ma Európa legnagyobb kulturális fejlesztése, az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját ötvözi a millenniumi idők óta nem látott intézményfejlesztési programmal" 
- mondta

Elmondta, a Néprajzi Múzeum és az állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park már jó ütemben épül, a történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően a Szépművészeti Múzeum októberben, a teljes körűen felújított Olof Palme Ház helyén létrejövő Millennium Háza pedig a jövő év közepén nyitja meg kaput.
Baán László hozzátette, hogy az elmúlt hetekben elkezdődött a Dózsa György úti mélygarázs építése, a Magyar Zene Háza építése még a nyáron, az Új Nemzeti Galéria kivitelezése pedig az év második felében kezdődik el. Év végére elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épülete. A parkfejlesztés első üteme is lezárul, a nyár végére megújul a Vakok kertje és létrejön egy korszerű sportközpont is. A közönség már birtokba vehette a városligeti kutyás élményparkot is, amely az ország legkomplexebb, legkülönlegesebb kutyás oázisa, naponta csaknem ezer kutya használja. A területen lebontott épület helyén 5 ezer négyzetméternyi új zöldfelület jött létre.
"A Liget Budapest Projekt nemcsak egy nagyszabású terv, hanem maga a valóság"
- fogalmazott Baán László.

Az október 30-án újra megnyíló Szépművészeti Múzeumról elmondta, hogy "óriási kulturális adósságot törleszt a Liget Budapest Projekt, hiszen hetven év után a látogatók ismét birtokba vehetik a Szépművészeti Múzeum egykor legpompásabb termét, a Román Csarnokot, amely a projekt keretében nyerte vissza eredeti szépségét".

Baán László szerint a Szépművészeti felújítása mellett az egyik legfontosabb múzeumszakmai fejlesztés egy új, korszerű raktározási és restaurálási központ létrehozása, amely a barnamezős fejlesztésként a Szabolcs utcai egykori elhagyatott kórház helyén valósul meg. Az OMRRK több mint 350 ezer, felbecsülhetetlen értékű műtárgy otthona lesz. A kivitelezés a befejezéshez közelít, már kialakítás alatt vannak négy szint mélyen a raktárak, az épület az ütemterv szerint 2018 végére elkészül és megkezdődhet a műtárgyak beköltöztetése, restaurálása.
A Liget Budapest Projekt részeként ebben az évben befejeződik a komáromi Csillag Erőd rekonstrukciója és bővítése is. Ott egy új, összesen több mint 7 ezer négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum szobrászati remekművekről készült egykori gipszmásolati gyűjteménye talál majd otthonra, 70 évnyi hányattatás után ismét egységesen és széles körűen bemutatva a szobrászat fejlődését a görög-római antikvitás korától kezdve a reneszánszig. Az intézmény jövő nyáron nyílik meg.

"Egy olyan átfogó kultúrafejlesztési projektet valósítunk meg, ahol a tájépítészeti megújítás és a zöldfelületi gyarapítás mellett egy 21. századi gyerek- és családbarát élményliget jön létre" - ezt már Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója mondta.
"A 145 éves Néprajzi Múzeum történetében először kap olyan épületet, melyet a gyűjtemény igényei szerint terveztek meg. A legizgalmasabb az egész épületben az, hogy a teteje egy hatalmas, folyamatosan látogatható zöld tetőkert lesz, amely kedvelt közösségi térként funkcionál majd " 
- tette hozzá.

Az új Néprajzi Múzeum a tervek szerint 2020 nyarán már látogatható lesz, a mélyépítési munkálatok már javában folynak az Ötvenhatosok tere lebetonozott parkolójának helyén.
"A Városliget megújításának egyik fő célkitűzése, hogy a park zöldfelületének rehabilitációja és gyarapítása mellett radikálisan csökkentse a közpark autóforgalmát, amely óriási környezeti terhelést jelent." 
Hozzátette: a Dózsa György úton megvalósítandó 800 férőhelyes mélygarázs építése már júniusban elkezdődött a Néprajzi Múzeum mellett, amelyet a tervek szerint az Állatkerti körúton egy 700, a Hermina úton pedig egy 275 férőhelyes mélygarázs építése követ.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések