Miután az Aquarius mentőhajó hosszas huzavona után kikötött Spanyolországban, a rajta érkezett migránsokat menekültszállókon helyezték el.
Volt, akit iskolai kollégiumban, ami miatt a diákoknak el kellett hagyniuk a szállásukat. A spanyol miniszterelnök azt is bejelentette, hogy ezek az emberek 532 euró havidíjat fognak kapni a spanyol államtól menekültsegélyként, de úgy tűnik többüknek ez nem felelt meg és máris tovább indultak Nagy-Britannia vagy Németország felé ahol jóval magasabb segélyt kaphatnak – írja a Mediterraneo Digital.
A menekültszállók jelentették, hogy 467 elszállásoltból az első 24 óra után már csak 444 volt meg és számuk azóta tovább csökkent.
A migránsok azért tűnhetnek el ilyen könnyedén mert a megérkezésük után megkapták a menedékkérelemhez szükséges papírokat, majd a szálláshelyükre szállították őket, de azt bármikor elhagyhatják.
0 Megjegyzések