Nagyon úgy tűnik, hogy már nem kell sokat várni és kiderül, hogy ki váltja Antonio Contét a Chelsea kispadján. Angol sajtóhírek szerint a befutó egy másik olasz szakember lesz, mégpedig Maurizio Sarri, aki a Napolit hagyja el az angol klub kedvéért.
A hírek szerint a Chelsea egyre közelebb van ahhoz, hogy bejelentse új menedzserét, aki nem más lesz, mint Maurizio Sarri. Ha megtörténik a bejelentés, akkor a londoni klub el is kezdhet új játékosokat igazolni. Az angol sajtó szerint az 59 éves olasz két évre írna alá, egy olyan opcióval, hogy akár három évig is az angol csapatnál maradhat. Ha Sarry valóban érkezik, akkor honfitársa Antonio Conte, akivel Premier League-et nyert a klub távozik.
Azt beszélik, hogy Sarri a csapat edzőközpontjában szeretne aludni, mikor megérkezik a klubhoz. Nem furcsa ez, ugyanis a cobhami komplexum területén egy vendégház is helyet kapott. Ez egyébként nem az olasz mániája, korábban Andre Villas-Boas is az edzőpályák szomszédságában töltötte az éjszakákat.
Az olasz szakember első igazolása korábbi klubjából, a Napoliból érkezhet, Kalidou Koulibaly személyében. A védőt egyébként a Chelsea már korábban is megpróbálta leigazolni, de a szintén Nápolyban futballozó Dries Mertens is szóba kerülhet, és akár a Manchester Cityből elvágyódó Anthony Martialt is megvehetik.
Az átigazolási piacon az egyetlen hátrányt az jelentheti, hogy a Chelsea jövőre nem szerepel majd a Bajnokok Ligájában, így vélhetően komolyabb fizetésekkel kell majd a játékosokat a Stamford Bridge-re csábítani.
0 Megjegyzések