Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Így segítheti a vas felszívódását a huminsav

Van egy kis gond a vassal. Mivel szervezetünk nem tudja előállítani, ezért a táplálékkal kellene pótolnunk, csakhogy még a vastartalmú ételekből is alig szívódik fel valami. Mi a megoldás?

Mit lehet tenni?

A vas rendkívül rosszul hasznosuló anyag, vagyis, a szervezetünkbe táplálékkal bevitt vasnak csak kis része kerül be a vérbe, onnan pedig a sejtekhez, a nagyobb része sajnos távozik. 

A kisebb vagy nagyobb mértékű vashiány éppen ezért meglehetősen gyakori, szakemberek szerint ez az egyik legelterjedtebb hiánybetegség a világon. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az állati és a növényi eredetű vas felszívódása is különböző, az állati eredetű (pl. vörös húsokból származó) vasat jobban tudjuk hasznosítani. 

Vashiány: kit érinthet és milyen problémákat okozhat?

A vashiány elsődlegesen természetesen az elégtelen vasbevitel miatt alakul ki, például azoknál, akik túlságosan egyoldalúan táplálkoznak. Ugyanakkor a vas felszívódását betegségek is befolyásolják, és bizonyos állapotok esetén (terhesség vagy szoptatás alatt) több vasra van szükségünk. 

A hölgyeknél egyébként is gyakoribb lehet a vashiány, különösen azoknál, akiknek erősebb a menstruációjuk. A vérveszteség egyértelműen összefüggésbe hozható a vashiánnyal, így például azoknak érdemes elgondolkozni a vaspótláson, akik rendszeresen vért adnak. Több vasra lehet szüksége azoknak is, akik rendszeresen kimerítő sporttevékenységben vesznek részt.

A vashiány tünetei közé tartozik a sápadtság, a száraz és fakó bőr, a haj és a köröm gyengesége, elvékonyodása, a hajhullás. Szintén több vasra lehet szüksége annak, akinek gyakran fáj a feje, állandóan kimerült, fáradt, nehezebben koncentrál. 

A vas nélkülözhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez is, ezért ha nincs elég belőle a szervezetünkbe, akkor sajnos többször alakulhatnak ki gyulladásos betegségek, és a fertőzésekre is hajlamosabbakká válunk.

Huminsav és vaspótlás 

Sajnos, a vas pótlása közel sem olyan egyszerű, mint hisszük, vagyis nem elegendő „csak” több spenótot enni. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a vas felszívódását javítsuk. Ehhez nagyon hatékony lehet a szerves, kelát kötésű huminsav, amely biztosítja azt, hogy a vas jobban felszívódjon, és könnyebben eljusson a sejtekhez.

Érdemes megjegyezni, hogy a dohányosoknak különösen fontos lehet a vassal kombinált huminsav szedése. A dohányzás ugyanis fokozza a tápanyaghiányos állapotok kialakulásának rizikóját, emellett pedig a dohányzás során mérgező anyagok, toxinok, nehézfémek is a szervezetünkbe kerülhetnek. 

A huminsav erőteljes méregtelenítő hatásainak köszönhetően a segítségével megszabadulhatunk ezektől a toxinoktól is, miközben biztosíthatjuk a fontos tápanyagok ideális felszívódását is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések