A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Hat év börtönre ítéltek egy macedón kábítószercsempészt

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy macedón férfit, aki több mint 17 kilogramm marihuánát próbált tavaly Magyarországon keresztül Nyugat-Európába csempészni.
A táblabíróság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés kiszabása mellett hat évre kiutasította Magyarország területéről.

Az ítélőtábla ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék döntését.

A férfit ismeretlenek azzal bízták meg, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében autójával kábítószert szállítson Macedóniából Nyugat-Európába. Autójában elrejtették a drogot, majd a vádlott két ismerősével Magyarországra indult. 2017. január 5-én jelentkeztek belépésre a röszkei átkelőnél, ahol a pénzügyőrök a jármű első ülései alatti üregekben 21 - ragasztószalaggal körbetekert, őrölt kávéval beszórt - csomagot találtak. A nyomozás során, 2017. április 17-én megtartott szemlén a padlózat alatti üregből további négy, hasonló módon elkészített csomag került elő.

A 17,5 kilogramm marihuána teljes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 1,86-szorosa volt.

A vádlott az eljárás során mindvégig beismerte a bűncselekmény elkövetését, és megbánásának adott hangot.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések