Egy brit férfi a vakációja közben fulladt bele a csatornába, miután megállt vizelni.
A Mirror számolt be arról, hogy egy 21 éves brit turista késő éjszaka sétálgatott a csatorna mellett Amszterdamban, majd egyszer csak megállt, hogy könnyítsen magán. A férfi azonban elveszítette az egyensúlyát, így egyenesen a vízbe esett.
A járókelők hiába próbáltak segíteni rajta, nem tudták a szárazföldre húzni. Miután a helyszínre érkező mentők kiemelték, azonnal kórházba vitték, ahol nem sokkal később elhunyt.
Hollandiában évente 200 ember hal meg hasonló körülmények között, közülük minimum 20-an Amszterdamban.
0 Megjegyzések