Hirdessen itt

Csúzlival akartak békülni Hajdúdorogon

Ablakokra lövöldözött egy férfi, garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emeltek vádat vele szemben. 
A vádlott összeveszett a barátnőjével, és március 28-án 22 óra körül, ittasan elment a lány szüleinek hajdúdorogi házához, mert békülni akart.

A vád szerint a férfi a ház előtt többször bekiabált, kérte, hogy a lány menjen ki. Tudta, hogy a házban lakók otthon vannak, a barátnője azonban nem akart vele beszélni, ezért dühében a ház utcafrontra néző két ablakát csúzlival több alkalommal meglőtte. Ehhez az utcán talált köveket használta fel. Az ablaküvegek és az azokra szerelt műanyag redőnyök is betörtek, a sértettnek 55 ezer forint kára keletkezett, amely nem térült meg.

A hajdúdorogi férfi cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban, az utcán tartózkodó, illetve az utcában lakó személyekben, megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A sértett a nyomozás során polgári jogi igényt terjesztett elő a vádlottal szemben.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen garázdaság vétsége és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon – olvasható az ügyészség holnapján.

A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések